Az expedició nagy vonalakban

Három év, négy nyár és három tél nyeregben, Tim országok és lehetőségek kaleidoszkópján utazott keresztül - Mongóliát, Kazahsztánt, Dél-Oroszországot, Ukrajnát és Magyarországot beleértve - így valódi kalandorként múltidéző mesélőjévé és igazi felfedezőjévé vált egy kornak. Amikor meghívták hogy találkozzon a Kalmük Köztársaság miniszterelnökével és Krímiában a Kán palotájában fogadták lovastul, a modern Marco Polonak hívták több cikkben.

A nomádok különösen szélsőséges és drámai tájon élnek, ez társa és ihletője volt Timnek az utazás során, ahol általában iránytűvel és GPS-szel tájékozódott. Tim és lovai magas hófödte Altáj hegyeken, havas, sarkkörihez hasonló vadságú területeken, Kazahsztán 'Éhező sztyeppe' részén, sivatagok izzó forróságában, Krímia látványos fekete-tengeri partján, a Kárpátok erdővel borított sziklás csúcsain és végül Magyarország pusztáján keltek át, ahol az Eurázsiai sztyeppe teret nyit Európa mérsékelt övi klímájának.

Emlékezetes emlékei között szerepel a nomádok közti élet szélsőséges elszigeteltségben, a lovait háromszor ellopták, a hőmérséklet mínusz 50-től plussz 54 fokig ingadozott, az országhatároknál az ügyetlen bürokrácia és érzékeny diplomácia, több mint 160 család, akik meghívták otthonaikba és az állandó szenvedés, hogy füvet és vizet találjon karavánjának.

A perzselő nyári hőségben tevéket használva csak éjszaka haladtak, azonban télen arra kényszerültek, hogy abban a néhány napos órában utazzanak, amikor a hőmérséklet kissé megemelkedik. Volt egy pont, amikor a senki földjén elakadtak Kazahsztán és Oroszország között, egy bürokráciai csatározás miatt ami végül is teljes hat hétig tartott. Kitartása és diplomatikussága tette lehetővé, hogy túljusson ezen a válságon. Minezek ellenére Tim karavánjában még mindig volt két ló, amik végigkínlódták Timmel az utat a messzi Altájból.

A mongolok európai nyomai, emlékei érdekesek lehetnek az erre utazó számára. A kárpátok közt élő hucul népcsoport faluiban olyan lovakba botlott, amiket a helyi legenda szerint a hazatérő mongolok hagytak hátra.

Habár néhány óra alatt át lehet repülni a távolságot Mongóliából Magyarországig, nem az idő vagy a távolság az, ami Tim útjának meghatározója, hanem a sok élmény, a különleges emberek százai, ami nem lett volna lehetséges, ha máshogy utazik. Egy kazak lovas, amikor megtudta, hogy Tim milyen régóta van úton, megjegyezte: Nos, hála Istennek, hogy Dzsingisz Kán nem teknősön utazott! Az út és nem pedig a cél volt a fontosabb.

A vége egy modern kori odüsszeának

Szeptember 22-én, mikor Tim befejezte Magyarországon utazását, eljutott a Mongol Birodalom széléig, ahol 1241-ben a mongolok Nyugat-Európa meghódításának küszöbén álltak. Ez volt ugyancsak az év, amikor a nagy Kán (Ögödej) meghalt és a mongolok hazatértek, hogy új vezetőt válasszanak, de többé már nem remélhették, hogy elfoglalják Európát.

Tim részéről legalább annyira fontos volt, hogy Magyarország a hely, ahol a hatalmas eurázsiai sztyeppe átadja helyét Európa mérsékelt klímájának. Itt, a sztyeppe peremén és így a nomád világ szélén, Tim megpihenhetett annak tudatában, hogy ő, mint egy hétköznapi mongol katona, összepakolhat és hazatérhet, küldetése teljesítve. Egy kis történelmi figyelmesség Tim részéről, hogy a Mongol Birodalom alapításának nyolcszázadik évfordulójára érkezett meg a földrajzi Európába. Dzsingisz biztos meg lesz elégedve!

Hogyan és miért lóháton?

Amióta csak a sztyepp nomádjai első népként a történelem során lovakat idomítottak és ültek meg, a lovaglás volt a természetes közlekedési mód arrafelé. Gyakorlatilag ez jelentette az előnyt az ottani letelepedett népekkel szemben. A ló és a lovászat azonnali lépéselőnyt jelentett Európával szemben, és a végén a nomádok legnagyobb adományává vált.

A ló még mindig meghatározó szerepet játszik a sztyeppei közösség kultúrájában, és segítségükkel Tim átélhette három hátasból álló karavánjával, mi lakozik egy nomád szívében, lelkében és fejében. Emellett a lovak lehetővé tették Tim számára, hogy felfedezze a sóvárgást a szabadság után, részese legyen az út során megismert közösségeknek és ne csak egy külső szemlélőként utazzon.

Mivel Tim nem volt tapasztalt lovas, lehetősége nyílt a túra előtt pótolni hiányosságait. Egy szervezet, a Hosszútávú Lovasok Rendje segített neki a felkészülésben. Tim-nek két málhás/teherszállító lova volt (egyik a takarmányt vitte, a másik a felszerelést) és a harmadik egy hátas volt. Néhány helyen, nehéz terepen, gyalogoltak vagy tevék segítetsége vált szükségessé.

Tigon, a tiszteletre méltó utazó kutya

Habár Tim egyedül utazott az út nagy részében, nem volt mégsem teljesen egyedül. 2004 végén kapott egy fekete Kazah vadászkutyát ajándékba, amit "Tigon”-nak hívtak - neve Kazah-ul sólymot vagy gyors szelet jelent. Egy fiatal nyomorék Kazah fiúé volt, az ő apja "Aset” lovon csatlakozott Tim-hez tíz napra. Távozóban Aset a következőt mondta: "Tim, vidd Tigont. Szükséged van egy barátra, valakire aki melegít és védelmet ad a hosszú téli éjszakákon.” A következő napokban Tim hazatelefonált műholdon keresztül Ausztráliába, megtudta, hogy a család kutyája meghalt. Tim ezt jelnek vette és Tigon felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen társsá vált, aki nélkül Tim egy lépést sem tett.

Tigon az úton nőtt fel, kalandosan: ellopták, felélesztették egy szaunában keménytojásokkal és vodkával, elütötte egy autó, de ami a legfontosabb, tisztelt társ lett Eurázsián keresztül, maga mögött hagyva sok barátot és emléket. Mint Dzingisz Kán igazi reinkarnációja, territóriumát megjelölte a bolygón keresztül és most valószínüleg a földön élő összes kutya közül ő rendelkezik legnagyobb territóriummal. Tigon többnyire elöl futott, mutatva az utat vagy védve Tim-et veszélyes a birkáktól vagy tehenektől. Tim tervezi, hogy végül Ausztráliába viszi Tigon-t és egy gyermekkönyvet ír erről a fiatal, félelmetes négylábú utazóról.

Az út dióhéjban Mongólia (2004 Június - Október) Az egykori Mongol Birodalom fővárosának közelében kezdte útját. Itt vette meg az első három lovát és indult az ismeretlenbe, a messzi nyugati határ felé. A nyárutón Tim keresztülhaladt jurtákkal tarkított, olívazöld völgyeken és sztyeppéken. A nomádok Mongóliában még mindig szent vezetőnek tartják Dzsingisz Kánt. Olyan életet élnek, ami még most is a maguk és állataik nomád szükségleteit elégíti ki, hasonlóan ahhoz, mint sok évszázaddal ezelőtt. Miután lovait ellopták már az út ötödik napján, Timnek gyorsan meg kellett tanulnia a sztyeppe törvényeit. Mongóliától nyugatra elérte a jéggel fedett csúcsú Altájt és kapcsolatba lépett magányos nomádokkal, akik beszéltek a messzi Európában még mindig élő rokonaikról, akik a tizennyolcadik században véget ért Eurázsiai tömeges kivándorlás során hátramaradtak. A mongolok többször figyelmeztették a farkasok jelentette veszélyre, és egy alkalommal Tim táborát körül is vette egy vonító falka. Egy mongol bölcs később adott Timnek egy farkas-bokacsontot, hogy megvédje őt és jószerencsét hozzon. Közel a Kazahsztáni, Oroszország és Kínai határhoz, Tim kénytelen volt túladni lovain, mert egy állatorvosi szabály megtiltotta a lovak exportját Mongóliából.

Kazahsztán (2004 Október - 2005 December)

Ahogy a hőmérséklet zuhanni kezdett, Tim megérkezett Kazahsztánba - a legnagyobb és őt a legtöbb kihívást nyújtó környezetbe az útja során - és vett három új lovat. Kazahsztán az ország, amely legalább annyira ismeretlen, mint amennyire hatalmas. Körülbelül 3200km hosszú kelettől nyugat felé. A Kazahok törökül beszélő nép, őseiket, a szkítákat és a sakokat olyan népektől származtatják, akik az első lovasnomád népcsoportok voltak a történelemben.

Tim útja az Altáj mentén vezetett, a Balkhash-tó mellett, az Éhező-sztyeppén keresztül, a Szír-Darja folyó, a haldokló Aral-tó partja, a nyugati sivatagok és a Kaszpi-tenger érintésével. Az éghajlat Kazahsztánban tipikus kontinentális klíma, a szórványosan lakott sztyeppén rideg az időjárás. 2004-2005 telén Tim elviselt egy sarki típusú telet az 'Éhező Sztyeppén’, ahol az útja kis híján katasztrófába torkollott, mivel a hőmérséklet elérte a -52 Celsius fokos mélységet. 2005 nyarán kiegészülve egy tevével, Tim éjszaka utazott, hogy elkerülje a perzselő hőséget, ami 54 Celsius fokig is emelkedett. Tim megismert sokféle kazak törzset és klánt, és felfedezte a nomád kultúra gazdagságát, Dzsingisz Kán és a mongolok igen ködös emlékét. Sok kazak hiszi, hogy Dzsingisz tulajdonképpen kazak volt és ellentétben a közhiedelemmel Dzsingiszt a kazak sztyeppén temették el. Tim utazása a végéhez közelített Kazahsztánban, mikor elérte a Kaszpi-tengert a tél kezdetén, hat hetes késés után az orosz határnál.

Dél-Oroszország (2005 December - 2006 Május)

A Kaszpi-tengertől nyugatra Tim végre átlépett Kazahsztánból a Volga-folyóba kutyájával, Tigonnal és három Kazakh lóval - kettő vele volt az első naptól kezdve, hogy a kazahsztáni Altájban megvásárolta őket. Timet útja keresztülvitte a Volgán, Kalmikia nyitott sztyeppéjére, délre Stavropol tartománytól, aztán nyugat felé a Kubán sztyeppére. Asztrahany-hoz közel a Volgán Tim lovai megijedtek és elfutottak a fekete éjszakába minden felszerelésével. Csak a nemzeti mentőszolgálat és a helyi rendőrség segítségével tudtak mindent visszaszerezni a következő reggel. A Volga folyón túl Tim megérkezett a Kalmük Köztársaságba. Ezt az alig ismert országot mongolok lakják, akik ide vándoroltak a mongol sztyeppékről a tizenhatodik században. Több mint a fele ezeknek az embereknek visszatelepült Mongóliába a tizennyolcadik században, nagy részük a veszélyes út során a kazak tél áldozata lett. Kalmük azt jelenti "azok, akik hátra maradtak” és ma ez az egyetlen buddhista köztársasága Európának. Az egyik kalmük törzs a torgut, akik Dzsingisz Kán személyes testőrségét alkották a tizenharmadik században. Nem meglepő módon Timet nemzeti hősként ünnepelték Kalmükiában, mivel Mongóliából, a szellemi hazájukból érkezett lóháton.

Átvágva északon a Caucasus-hegyeket Tim belépett Kubánba, a hagyományosan a félelmetes kozákok szülőföldjére. A kozákok etnikailag szlávok, akik állandó életre rendezkedtek be a sztyeppék senkiföldjén, hogy az orosz cároktól független életet éljenek. A kozákok mindent magukévá tettek a nomád kultúrából és kiismerhetetlen kereskedőkké váltak, néha harcoltak az oroszokért vagy ellenük, ugyanúgy a törökökkel és más nomád népekkel. Timet itt elfogadták, mint egyet közülük aki érdeklődve foglalkozott kultúrájuk ujjászületésével a szovjet időszak hanyatlása óta. Tim utazása Oroszországban a végéhez ért a Fekete- és Azovi-tengerrel, ahol a lovai megérdemelten úsztak egyet a sós vizekben.

Ukrajna (2006 Május - 2007 Augusztus)

Az orosz-kozák területen Tim felszállt egy kompra három lovával és kutyájával együtt, hogy átkeljen a Kerchen egyenesen Ukrajnába, ahol találkozott tévériporterekkel, a város polgármesterével és kissé ideges határőrökkel. Itt, kiérve a Fekete-tengerre a sztyeppékről, terül el a legendás Krím-félsziget. A homokos tengerpartból fenséges hegyek emelkednek ki tölgyerdőkkel és alpesi növényzettel borítva, árnyékukat a kristálytiszta vízre vetve, ahol delfinek élnek. A parton túl fekszik a száraz sztyepp, szárazságban és nyitottságban versenyre kelhetne a nagy sztyeppével Kazahsztánban.

Tim útja három hónapon keresztül vitte őt keresztül Krímián, északra az ukrán területek szíve felé, keresztül a déli és nyugati régiókon: Kherson, Mikolaiv, Odessa, Vinnitsa, Xmelitsa, Tornopil egészen a Kárpátok vidékéig. A Krím-félsziget sokszínűségét látva Tim megértette, hogy nincs a világon még egy ilyen gyújtópont, mely ennyire állandó lenne, mint a Krím-félsziget. Krímia gócpontja és konfliktusközpontja a nomád és letelepedett kultúráknak. A modern korban a bennszülött krími tatárok, akik több ezer évre visszamenően leszármazottai Krímiában élő nomád csoportoknak (és hisznek benne, hogy a szlávok a mongol hódítók leszármazottai), még mindig fenntartásokkal kezelik az orosz uralmat. Kegyetlen történetek keringenek a tatárok között, akik még emlékeznek a brutális deportálásukra Közép-Ázsiába és Szibériába, Sztálin jóvoltából. Az oroszok viszont úgy gondolják, hogy a tatárok törvénytelen lakosai a Krím-félszigetnek, mivel a "barbár mongólok” leszármazottai, akik megtámadták a szláv területeket és sokakat rabszolgaságba taszítottak. A Krími Kanátusban, Baskíriában Timet egyszer meghívták a kán palotájába, mint egy modern Marco Polo-t, és egyből a mostani tatár-orosz konfliktus kellős közepén találta magát. A feszültség akkor tetőzött, mikor Baskíria piacán konfliktus bontakozott ki és a katonaságot kellett kirendelni.

Ukrán földön, a harmadik tél felé tartva, Tim útja megszakadt öt hónapra, mikor 2006 november 18-án megtudta, hogy apja, Andrew tragikus autóbalesetet szenvedett és meghalt. 2007 áprilisában Tim visszatért lovaihoz és folytatta útját elszigetelt falvakon keresztül a Kárpátok közé. Itt fogadta be egy rövid időre egy helyi hegymászó pap, aki megismertette Timmel a hucul embereket. A huculok egy büszke hegyi nép, akik nyáron felvonulnak a magasan fekvő fennsíkokra. A híres "hucul” lovak az itt maradt mongol lovak leszármazottai, ezeket hagyta hátra a mongol sereg miközben visszavonult 1241-ben. Tim utazása Ukrajnában a Tisza folyónál ért véget, ez a folyó választja el a Kárpátokban élőket Magyarország sztyeppéitől.

Magyarország (2007 Augusztus - Szeptember)

Augusztus másodikán, egy hosszú bürokratikus harc után Tim átlovagolt a határon Ukrajnából Magyarországra. A magyarok a lovas nomádokig vezetik vissza az őseiket, a szibériai sztyeppékről. Itt, Magyarországon, a Duna folyó közelében ért véget az eurázsiai sztyepp, és ez a nyugati határa a sztyeppei nomádok birodalmának is. Úgyszintén Magyarországon volt, hogy 1241-ben a Mongol Birodalom elérte teljes kiterjedését, mielőtt a nagy Kán (Ögödej) meghalt és a mongolok visszavonultak, hogy megválasszák új vezetőjüket.

A magyar csikósok még őrzik lovas őseik mesterségének művészetét és Timnek jutott az a kiváltság, hogy lovagolhasson ezek között az emberek között, akik erősen emlékeztették őt arra a földre, ahol megkezdte útját három évvel korábban.